2021-ben is “Szerethető Munkahely Díjjal” jutalmazták a Grape Solutions Zrt.-t

Ötödik alkalommal hirdette meg a “Szerethető Munkahelyek Díjat” a Dreamjo.bs, a tavalyi évhez hasonlóan idén is felkerülhetett a Grape Solutions Zrt. a rangos magyarországi listára.


Grape_Solutions_Kft-KKV (1)

A “Szerethető Munkahelyek Díj” egy nonprofit kezdeményezés a Dreamjo.bs szervezésében, melynek célja bemutatni a magyar közép- és nagyvállalatok sokszínűségét. A díjat azok a cégek kaphatják meg, akikre a közönség szavazás hónapjában a legtöbb pont érkezik. A szavazás után csupán 200 magyar vállalkozás részesülhet az elismerésben: 150 KKV, 25 nagyvállalat és 15 romániai cég. Idén 1600 magyar és romániai cég közül 68.000 szavazat alapján a Grape Solutions Zrt. is bekerülhetett a TOP36-ba, az Employer Branding kategórián belül pedig a TOP3-ba.

 

244-2447246_quotation-marks-transparent-white-quotation-mark

 


Hatalmas elismerés számunkra, hogy 2021-ben is “Szerethető Munkahely” elismerésben részesültünk, hiszen ez egyben visszajelzés számunkra is, hogy a pandémia okozta kihívásokkal sikerült jól megbirkóznunk közösen. Legtöbben a csapatból a mai napig home officeból dolgoznak, viszont igyekszünk a vírushelyzetnek megfelelően személyes módon is biztosítani azt a bizonyos Grapes hangulatot. A rendszeres csapatépítők mellett nagy hangsúlyt fordítunk munkatársaink tovább tanulására is, akár offline vagy online kereteken belül.

Czuczor Attila, a Grape Solutions Zrt. HR Igazgatója

 

 

Az Employer Branding kategóriában olyan cégek mellett lett díjazott a Grape Solutions, mint például az Adevinta Hungary, a Shell Hungary, a Szentkirályi, a Richter Gedeon, a Lidl Magyarország, vagy az IKEA Magyarország. 

244-2447246_quotation-marks-transparent-white-quotation-mark

 


A HR csapatunk segítségével rendszeresen mérjük házon belül a munkavállalói elégedettséget, hiszen soktényezős az ok, amiért kollégáink velünk maradnak. Számunkra a legfontosabb, hogy olyan környezetet biztosíthassunk, ahol magukénak érzik az adott projektet, szakmailag fejlődnek, és büszkék lehetnek munkájukra, és egymásra a csapattagok. Köszönjük munkatársainknak, és a zsűrinek a rangos elismerést!

Széll Szilárd, a Grape Solutions Zrt. Vezérigazgatója