Grape Csapat: beszélgetés Katona-Nagy Attilával, a Grape Solutions Szenior Szoftvertesztelőjével

Attila a tesztelői csapat oszlopos tagja, aki munkájával hozzájárul a Grape saját-, illetve partnereink szoftvereinek minőségi finomhangolásához. Megkértük, hogy meséljen többet nekünk a Grape-nél töltött hétköznapjairól, hogyan is néz ki egy szoftvertesztelő napja.

Life at Grape HU - 1200x630-Jan-02-2023-12-40-09-9200-PM
Miért döntöttél úgy, hogy csatlakozol a Grape csapathoz?
A felvételi folyamat során a kommunikáció végig nyitott volt és őszinte. Szimpatikus volt az is, hogy a csapat nagyon barátságos és ez már az interjún is feltűnt. A mindennapokban nincs az a merev túlszabályozottság, mint sok nagyvállalatnál. Szakmai oldalról pedig a Grape mellett szólt, hogy sokoldalú tapasztalatokra lehet szert tenni, elég változatosak a projektek és van lehetőség ezek között váltani rendszeresen. Ezen kívül kerülhetünk saját fejlesztési projektekre, ahol a már jól ismert Grape-es csapattagokkal dolgozunk együtt vagy külső projektekhez is csatlakozhatunk, ahol partner cégek kollégáitól leshetünk el további fortélyokat.

Mivel foglalkozol a Grape-nél? Hogyan mutatnád be a munkád egy mondatban?
Teszteléssel foglalkozom. A tesztelők egyfajta minőségbiztosítási kapuőrök, akik folyamatosan jelzik a fejlesztés során létrejövő anomáliákat, ezzel támogatva a projektek vezetőinek a feladatok priorizálásával kapcsolatos döntéseit. Információt nyújtunk arról, hogy mennyire alkalmas a rendszer egy demó bemutatóra, a megrendelőknek való átadásra, illetve milyen ismert technológiai kockázatokat hordozhat még a szoftver. A munkánk nem csupán az elkészült funkciók tesztelése, hanem már a kezdetektől, az elvárt követelmények megfogalmazásától segítjük a folyamatot a specifikáció véleményezésével, a potenciális félreértések és ezekből keletkező hibajavítások csökkentése érdekében.

Milyen skillek szükségesek szerinted a pozíciódhoz?
Fontos a jó logikai készség, a komplex funkciók és ezek egymás közötti összefüggései megértésének, átlátásának képessége. Sokat segít a mindennapokban és a továbbfejlődésben is, ha nyitott az ember az alapszintű technikai információk befogadására és feldolgozására. Az előbbieken kívül elengedhetetlen, hogy tudjon egyértelműen, határozottan, ugyanakkor diplomatikusan kommunikálni a többi csapattaggal.

Mivel tudod motiválni, fejleszteni magad a mindennapokban a Grape-nél?
Nagyon motiváló, hogy minden projekt más, így nem fásul bele az ember a hétköznapokba. Más az ügyfél, részben más technológiákat használunk, így mindig egyszerre van lehetőség korábbi tapasztalatokat újrahasznosítani és új dolgokat tanulni. Vonatkozik ez az üzleti logika, ügyféligény megértésére (a különféle gazdasági ágazatokból érkező megrendelők miatt) és fejlesztési eszközökre, valamint ezek kihatására a tesztelési módszertanra, eszközökre egyaránt.

Mi az a három dolog, amire büszke vagy a Grape-nél töltött idő alatt?
Büszke vagyok rá, hogy volt lehetőségem sokrétű tesztelési tapasztalatokat szerezni a Grape-nél mind frontend tesztelés, mind backend tesztelés terén, megismerkedve többféle eszköz használatával, tesztelési eljárással. Megelégedéssel tölt el, ha a projekt végére sikerül jól használható terméket készíteni és a megrendelő elégedettségét is elnyerni. Már több ilyen projekten vettem részt. A harmadik dolog: javaslataimat legtöbbször meghallgatják, megfontolják a kollégák, akár a szoftver minőségéről, logikusabb vagy felhasználóbarátabb működéséről, netán a projekt folyamatok hatékonyságának javításáról vagy egy céges esemény ötletről van szó.

Mit javasolsz a többieknek, miért csatlakozzanak hozzánk?
A sok közös esemény miatt egy jól összeszokott csapattal dolgozhatsz együtt és így a hétköznapok sem lesznek egyhangúak. A Grape-nél támogatják a szakmai továbbképzéseket, konferenciákon való részvételt, így nem csak belső tapasztalatok révén lehet fejlődni. A HR-es kollégák meghallgatja a véleményeket és mindenben támogatást nyújt: munkaügyi dolgok, esemény- vagy oktatási javaslatok terén egyaránt. Amit még nagyon kedvezőnek találok: rugalmasan kezelik, hogy ki mennyit dolgozik irodából és mennyit otthonról.

tehetségközpont grape solutions