Szoftverfejlesztés Európán túl

Ha informatikával-szoftver fejlesztéssel foglalkozol, és Európán túl kacsingatsz, akkor fontold meg Afrikát, mint piacot, hiszen ez a második legnagyobb és legtöbb lakossal rendelkező kontinens.
Tegyük hozzá, hogy technológiailag az egyik (ha nem a) legjobban fejlődő piac. Példaként tanítják, hogy több lépcsőt átugorva fejlődik minden, a FinTech-el az élen.

Ez persze azzal jár, hogy a nagyon régi technika és szoftver dolgozik együtt a legújabbal egy vállalti környezetben. Illetve dolgozna együtt, hiszen természetesen „nem értik egymást”.

És ez nagy lehetőség nekünk, egyedi szoftver fejlesztéssel foglalkozó cégeknek.
A nagy gyártó világcégek nem érdekeltek abban, – meg nem is érdekli őket – hogy a régi és az új rendszerek együtt dolgozzanak. Ez az a rés-piac, ahol a kiemelkedő szakmai felkészültség és az „úgyis megoldjuk” gondolkodás pénzre váltható.


Afrika sok tekintetben megelőz minket. A cég-bemutatkozások a honlapokról egyre jobban a videó-megosztó oldalakra kerülnek át. Az email üzenetek elavultnak számítanak – mert okos-telefonja már majdnem mindenkinek van, számítógépe nem mindig. A napi üzleti kommunikác

szoftverfejlesztés

ió különböző chat és VoIP programokon keresztül zajlik – ott elérhető a másik fél és válaszolni is fog.

Érdekes ellentét, hogy Afrika nagyon mozgalmas piac – minden ország és vállalat meg akarja vetni a lábát és piacot akar szerezni - de a tapasztalatom az, hogy egyben a leg-lojálisabb is. Több évtizedes üzleti kapcsolatot lehet megalapozni egy jó termékkel, professzionális szolgáltatással.

Az évezredes „szemtől-szembe kötünk üzletet” kultúrát a pandémia megrendítette – de nem változtatta meg. Az üzlet arrafelé még mindig ember és ember között zajlik – bár a szerződést végül a cégek kötik. Ha ez a piac érdekel készülj fel arra, hogy az online megbeszélések után utaznod kell - persze majd, ha biztonságos lesz. A céges referencia lista és jó termék a „beugró”, de a bizalmat egy fizikai kézfogás és beszélgetés fogja megalapozni.

Bár az Afrikai piacra bejutás nem egyszerű, az üzleti kultúra eltérő és a hídfő kiépítése hosszú idő és nem olcsó, a mondás igaz: Aki kimarad, az lemarad.

Kluge Endre

szoftverfejlesztés mobilitás emobilitás rpa marketing automatizálás blog hírek

 

Bővebb információt a Grape Solutions egyedi szoftverfejlesztési szolgáltatásairól itt találhat.

 

Amennyiben cikkünk felkeltette érdeklődését, kérdése van az egyedi szoftverfejlesztéssel kapcsolatban vagy érdeklődni szeretne szolgáltatásinkról forduljon hozzánk bizalommal!

 

Legújabb bejegyzések