A COVID-19 vajon lelassította vagy felgyorsította a mobilitási fejlesztéseket?

Amikor 2020-ban megjelent a koronavírus, számos iparágban világszerte gyors termeléscsökkenés következett be. A gyáraknak rövid időre le kellett állítaniuk a termelést, és a bizonytalan piaci környezet új kihívásokat teremtett. A forgalom csökkenése arra kényszerítette a mobilitási iparágat, hogy új innovatív megoldásokat hozzon létre rövid idő alatt, amelyek pénzügyileg is fenntarthatóak egy esetleges új járványhullám idején.   

A napi légijáratok száma 2020 márciusában 2019-hez képest 90%-kal csökkent, a légiközlekedési ágazat a mai napig próbál visszatérni a 2019-es évben realizált utazási forgalom szintjére. A világjárvány óta sok városban 50%-kal csökkent a közlekedési forgalom, és egyre több fővárosban alakítják át az utcai parkolóhelyeket kerékpársávokká. Magyarországon a lakosok e-bicikli vásárlásához állami támogatást igényelhetnek, Párizs önkormányzata pedig bejelentette, hogy 300 millió eurót fordít a város kerékpáros infrastruktúrájának javítására. Ez a két példa Európa különböző részeiről is azt mutatja, hogy a mobilitás új utakat keres a koronavírussal kapcsolatos kihívások megoldására.   Grape_illustrations-34

Vajon készen állunk az új mobilitási innovációkra? A válasz a koronavírusnak köszönhetően egyértelműen igen. A COVID-19 világjárvány alapjaiban felgyorsította az új innovációk fejlesztését, hisz egy újonnan létrejött, környezetileg fenntarthatóbb világhoz kellett alkalmazkodnunk. Otthonról dolgoztunk, a forgalmi dugók csúcs idején kívül utaztunk: megtanultuk, hogy mit is jelent rugalmasan létezni. A COVID-19 megteremtette az “igény alapú mobilitást”, ezért a vállalatok számára elengedhetetlenné vált az új közlekedési módok integrációja, például az e-rollerek, az e-biciklik, az elektromos járművek és a hibrid tömegközlekedés egyesítése, hogy rugalmasabb környezetet teremthessenek felhasználóiknak. A Mobilitás, mint szolgáltatás (Mobility as a Service - MaaS) tökéletes megoldást jelenthet erre a kihívásra.   

A városlakók olyan integrált fejlesztéseket keresnek, ahol az összes e-mobilitási szolgáltatásra vonatkozó információ elérhető. Manapság sokféle alkalmazást találunk a különböző közlekedési eszközökre vonatkozóan, például olyan appok, amelyek megmutatják, hogy hol találhatok a közelemben e-robogót, vagy hol találhatok a környezetemben elektromos töltőállomást az elektromos járművemhez. A MaaS fejlesztések ösztönzése érdekében a helyi önkormányzatoknak több pénzt kell befektetniük az okos városi megoldásokba, hogy valós idejű, igény szerinti szolgáltatásokat nyújthassanak lakosaiknak. A Mobilitás, mint szolgáltatás a tömegközlekedéstől a parkoláskezelésig minden szegmensre kiterjed, így növelve a városi mobilitási innovációk számát.   

blogposthoz_mobil2_v1Tudjon megtöbbet a Grape e-mobilitás megoldásáról

A Mobilitás, mint szolgáltatás a közlekedésből származó nagy mennyiségű adatra támaszkodik, a különböző adatokon alapuló tudás megosztása pedig kulcsfontosságú az új mobilitási innovációk megvalósításában. A COVID-19 válság új mérőszámokat hozott létre a kutatók számára, hogy jövőbe mutató e-mobilitási hipotézisekre kaphassanak válaszokat. Erre tökéletes példa a hollandiai utakon bekövetkezett változás. A holland Infrastrukturális és Vízgazdálkodási Minisztérium adatokat gyűjtött a forgalmi torlódásokról az elmúlt három év első hónapjaira vonatkozóan: A holland utakon az elmúlt években még soha nem tapasztaltak akkora csökkentést a közlekedési dugók intenzitásában, mint a COVID-19 okozta lezárások ideje alatt. Ez az információ például tökéletes alapot adhat az új mobilitási fejlesztésekhez Hollandiában.   

chartForrás: Data.Europa.Eu 

 

A COVID-19 rávilágított az okos infrastruktúra szükségességére, több érzékelőt és eszközt kell telepíteni, hogy a városok képesek legyenek a forgalom intenzitása alapján menedzselni a belvárosi utakat. A világjárvány idején a forgalom nem lineárisan emelkedett, ami azt jelenti, hogy új IoT és mobilitási megoldásokat kell alkalmaznunk a forgalomirányítás korszerűsítésére. A mesterséges intelligencián alapuló infrastruktúra a jövő, de az önvezető autók már most is nyomot hagynak az utakon. 


szoftverfejlesztés mobilitás emobilitás rpa marketing automatizálás blog hírek

Legújabb bejegyzések